PASSO

KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...


Kedvcsináló gyanánt


Ahogy változik a világ (bár ki tudja merre tart) egyre kevesebben nézik hülyének az embert, ha felül a kerékpárjára és netalántán a sarki boltnál egy kicsit messzebbre indul.

Hogy mit is jelent a „messzebbre", az már más kérdés. Mindenkinek mást. Erőnléttől, érdeklődési körtől és attól függően, mennyire rettentik el az embert az út közbeni nehézségek. A lényeg a felfedezés és teljesítmény mérhetetlen öröme. Aki gépjárművel utazik, talán elmondhatja, hogy: „...ott voltam...", de azt semmiféleképpen sem, hogy: „...elmentem oda...". Nem kis ablakokon keresztül nézi az ember a tájat, hanem a táj részévé válik. Közvetlenül éri a szél, a napsütés és az eső (néha akár hó, havaseső is). Az út minden kilométerét, sőt, minden méterét a testében érzi.

Az emberek érdeklődve fordulnak a kerékpártúrázó felé. Sokszor segítenek, ha baj van, és csak a legritkább esetben tesznek keresztbe. Akár - főleg ha tényleg messzire megyünk - egészen más kultúrába is belekóstolhatunk:

gyerkocok.jpg

Kurd gyerekek a biciklimmel útban Diyarbakir felé


A tömegközlekedés fejlődése ma már együtt jár (főleg nyugaton) a kerékpár elfogadásával. Ha át akarunk hidalni egy-egy unalmasabb szakaszt, esetleg idő hiányában rövidíteni kényszerülünk, a legtöbb vonaton kényelmesen szállíthatjuk biciklinket is. Nyugati határainkon túl a kerékpárutak fogalma is más értelmet nyer. Egyes helyeken szinte „kerékpárfőútvonalak"-nak is hívhatjuk őket, rengeteg útbaigazító táblával, sőt közlekedési csomópontokkal is el vannak látva. Biztonságosak és kényelmesek, bár igaz, hogy általában hosszabbak, mint az autóutak ugyanazon a szakaszon. De a választás lehetősége akkor is fennáll.

Variációk kerékpárutakra:

deltirolkput3.jpg

Dél -Tirol


kputskocia.jpg

Skócia


kputdelfrancia.jpg

Franciaország


Keletre azért tény, hogy másképpen viszonyulnak az emberhez. Ez nem azt jelenti, hogy nem kedvesek és segítőkészek, sőt bizonyos helyeken még éjszakára is befogadják a túrázót, enni is adnak neki, és ha a túrázó fizetni akar, egyszerűen elhárítják azzal, hogy a segítségnyújtás Allah akarata. Kevesebb a kerékpárút is, de semmiképpen se vegye el a kedvünket semmilyen akadály. Törökországban például kényelmesebb a vonatközlekedés, mint nálunk...

Szóval pattanjunk nyeregbe és induljunk el középkori felfedezők módjára! Ha esetleg el is megy a kedvünk az egésztől, legalább nem ülünk otthon azon gondolkodva „mi lenne ha...". Ha totális kudarccal végződik is az utunk, legalább mesélhetjük az unokánknak, hogy: „...Képzeld, a Mama/Papa olyan hülye volt fiatal korában, hogy biciklivel vágott neki Párizsnak, pedig már rég feltalálták az autót...". Aztán kitudja, talán az unoka is kedvet kap ahhoz, hogy hülye legyen...

Miért pont a hágók a nagy kedvencek? Jelképezik számomra a fizikai teljesítőképességet és a természet hatalmas erejét. Átjárók a hegyláncokon, így egyfajta kapuk: valaminek a végét jelentik, de ha átkelünk rajtuk, valami új kezdődik el. És nem utolsó sorban: többnyire remek a kilátás...

Egy-két hágó, közel sem a teljesség igényével:

sally2.jpg

A Sally Gap, az írországi Wicklow-hegység közkedvelt magaslata, egy egynapos túrán. Körbe-körbe felhők, hegyek és tőzeglápok. A kereszteződésben lévő tábla hátrafele Dublint mutatja, a többi irányba sok apró települést és látnivalót. Kerékpáros szemmel, mintha azt jelképezné: bármerre indulunk, felfedezők leszünk...


erciyes3.jpg

2200 méter magasan, az Erciyes vulkán melletti kopár hágón (Anatólia, Törökország). 20 kilométer gurulás várt rám, és egy sós pusztaság útban Kappadókia felé...


dublin-baja_314.jpg

Col de l'Iseran, az Alpok legmagasabb burkolt utas hágója. A Tour de France már-már legendás helyszíne. A táblán szereplő adatok egyszerre jelentenek emelkedőt és gurulást is, attól függően honnan hová tartunk, bár tény, hogy egy hágón az emelkedés általában múltidő, a gurulás pedig jövő!



Kalandra Fel!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 60
Tegnapi: 44
Heti: 372
Havi: 933
Össz.: 470 392

Látogatottság növelés
Oldal: KEDVCSINÁLÓ
PASSO - © 2008 - 2024 - passo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »